N. László

„Kedves Eszter!
A magam és a családom nevében szeretném megköszönni az Édesapám, N. János temetésén tartott megható búcsúztatóját! A temetés után többen is odajöttek hozzám és dicsérő szavakkal illették az egész szertartást. Egyik mélyen vallásos rokonunk is elismerését fejezte ki, ez tőle nagy szó, hiszen református presbiter volt. Sőt, egy nagyon jó barátom azt mondta, szó szerint idézem: “Ha lehet ilyet mondani, voltam már egypár temetésen, de ez a szertartás, a temetés, a TOP 3-ban benne volt”.


Elnézést, hogy ilyen későn írok Önnek, de a múlt héten nem sok időm volt a számítógép elé ülni. Még egyszer köszönöm, köszönjük!

Üdvözlettel:

N.László”

H. József

„Kedves Eszter!

Ezúton szeretném megköszönni a magam és a kevés számú résztvevő nevében a tegnapi búcsúztatót.

Azt már tudtam az előzetes egyeztetés alapján, hogy a szöveg az adatlap
alapján mennyire profi módon lett összeállítva,  de megjelenése,
előadása annyira megfelelt az alkalomnak, hogy az előzményeket nem
ismerő résztvevők mindegyike a szomorú alkalom ellenére is elismerését fejezte ki, amelyet ezúton tolmácsolok.

Még egyszer köszönöm, és további sikereket kívánok pályáján!

Üdvözlettel

H.József”

Cs-né G. Mária

„Kedves Eszter,

ezúton szeretném Önnek köszönetemet kifejezni azért, hogy Édesanyám temetésén oly szívhez szólóan beszélt, a gondolataink, érzéseink megfogalmazásában és tolmácsolásában nagy segítségünkre volt.

Előadásmódja és egész személye, lénye hozzájárult ahhoz, hogy ez a nap ne nyomasztó, fekete gyásznap legyen, hanem megnyugvást, békességet adó emlékként kísérjen minket életünkben.

Tisztelettel kívánom, hogy sok-sok búcsúzó ember  érezze át ugyanezt az Ön segítsége által.

Köszönet és hála:

Cs-né G. Mária”

K. Beáta és családja

„Kedves Eszter!

Szeretnék köszönetet mondani a gyászoló család nevében édesapám temetésén előadott búcsúbeszédért. Nagyon szívhez szóló volt. Köszönjük az őszinte együttérzést, nagyon hálásak vagyunk. A résztvevők is többen említették, hogy a búcsúztatás méltó volt édesapám emlékéhez.

Köszönjük még egyszer!

Minden jót kívánunk.

Ági

Kedves Eszter!

Nagyon szépen köszönöm apukám szép búcsúztatóját, igazán szívhez szóló volt és róla szólt.


Egyúttal szeretném tolmácsolni a rokonság véleményét, akik mind egytől egyig egyhangú véleményen voltak: nagyon szép volt,(ügyesen megszervezted–mondták többen)–de ez nem az én érdemen, hanem az Öné.
Még egyszer nagyon szépen köszönöm!

Szép napot!

Üdvözlettel:

Ági”

Dóra

„Kedves Eszter!

Kérlek engedd meg, hogy még egyszer hálás szívvel megköszönjem a sok munkádat, türelmedet, segítségedet. Egyszerűen gyönyörű volt, ahogy a jelenléteddel ott voltál velünk és beszéltél.

Ennél szebb és kedvesebb hozzáállást el sem tudtam volna képzelni.

Tisztelettel köszönöm!

Sokszor puszillak!

Dóra”

G. Ágnes

„Kedves Eszter!
Nagyon szépen köszönöm a közreműködését. Igazán szép búcsúsztató volt. Ő volt a nagynéném. A megemlékezéséből mindenki végig kísérhette az életét.


Köszönöm szépen még egyszer mindenki nevében!

Szép napot!

P. Adél és családja

„Kedves Eszter!

Szeretném családom nevében megköszönni Apa mai búcsúztatóját. Ha van felemelő és lélekmelengető elköszönő beszéd, akkor ez az volt.

Hálás köszönet a Fekete István novellarészletért…

Örökre magammal viszem, ennél szebb kifejezését az elmúlásnak egy vadász szemszögéből elképzelni sem tudok.

Minden jót kívánok és kitartást a munkájához!

Üdvözlettel és köszönettel: 

P.Adél és családja „

Márta

„Kedves Eszter!

Nagyon köszönöm az egész család nevében a szép búcsúztatást.

Mindenki arra volt kíváncsi, hogy honnét szedtem ezt az aranyos lányt. És még azt is mondták, hogy úgy érezték, hogy amikor a verseket mondtad, akkor simogattál mindenkit a szemeiddel.

K. Márti

„Kedves Eszti!

Nagyon hálás vagyok Neked a tegnapi napért. Olyan csodálatosan búcsúztattad Papát, hogy meg kellett a szívnek szakadni. Nagyon köszönöm az egész család  nevében. A rokonok arról faggattak, hogy honnan vettelek, hol bukkantam Rád. Elvitték a híredet Győrbe is.

Isten áldjon Eszti!